
Mai-Otome - Yumemiya Arika
Egy igazán jópofa figura a Mai-Otome című animéből, mely a főszereplő lányt, Yumemiya Arika-t ábrázolja. :) Arika egy igazán célratörő, kitartó lány, akinek minden álma, hogy Otome legyen. Ezért elmegy a városba, hogy részt vehessen a képzésben. Nehézkesen fel is veszik, s megkezdheti a tanulást, hogy eggyel előrébb jusson álma megvalósítása érdekében.
A figura igazán szépen kidolgozott. Arika ujjaival, vidám pózban győzelmi jelet mutat. S az Otome páncéljában ábrázolja őt a figura. Ez egy igazán aranyos mozdulat, hiszen olyan, mintha repülne (az otomék tudnak repülni). A színek gyönyörűen kidolgozottak. Arika haja a szokásos, két copfba kötött "antennát" visel. ^^ Elöl két rakoncátlan tincs settenkedik. Ezért gyakran mondják rá, hogy olyan, mint egy hangya. Ez a figura a nagyobb fajták közé tartozik, tehát nem a pici, gashapon figurák közé.
Sajnos nekem nincs meg. T_T